még mindig nem szeretem a hétfőt. szerintem ilyen szempontból Garfieldra hasonlítok. ő is utálta a hétfőket. bár már konkrétan nem is emlékszem, h miért. ezzel ellentétben azt tudom, hogy én miért utálom őket. hosszúúúú, hosszúúúúú nap. reggeltől este hatig, egy lyukas óra nélkül. fárasztó (lett volna, ha nem lógunk :)). főleg akkor ha még mindig nyomaszt a koliból kilépve a hó látványa. hol késik már a tavasz? azt hiszem írni kéne neki egy levelet… vajon hogy nézhet ki egy a tavaszhoz címzett levél?
Kedves Tavasz!
Kicsit unjuk már a havat, és nagyon várjuk, hogy ne csak az előhírnökeid, Hóvirágék mutassák, hogy közeledsz, hanem szeretnénk látni, hogy valóban jössz már te is… Szeretnénk hallani a csiripelő, fecsegő, pletykálkodó madarakat, akik kibeszélik egymás közt, hogy merre jártak, mi szépet láttak, ki kivel jött össze a messzi délen, kinek milyen lesz az új fészke, vagy hogyan csinosítja ki a régit…. egy szó, mint száz, hiányoznak már a kis csivitelő madaraink. Na és hogy a gyönyörű virágzó fákról már ne is beszéljünk. Amikor lágy szellő söpör végig a tájon, és pár napra rá kirügyeznek, virágoznak a fák, napsütésbe borul a világ, nem kell már a nagy télikabát, lágyan cirógat a szél, simogat a meleg nap… jajj Tavasz, siess hozzánk, régen nem láttunk már!
Üdvözlettel:
A telet megunt emberek
Hát talán így hangozhatna egy levél. de lehet hogy már nem kell sokat várni. ma már végre nem a hó, hanem az eső esett. ez sokkal jobb. érezni az esőáztatta föld illatát. az annyira jó. 🙂
Ellógtunk ma Zizzel négy órát… na jó, ha azt vesszük, hogy délelőtt is lógtunk kettőt, akkor összesen hatot. ez kicsit nyomasztólag hatott ránk. de jelzem csak kicsit. azt hiszem ennek majd csak később lesz meg a böjtje. őszintén szólva nem igazán várom. de holnap már tervezzük hogy minden órára bemegyünk… szupi lesz…
A kedves Régi Ismerőssel alig beszéltem hétvégén. vagyis a hétvégén nem beszéltünk. nem keresett. azt mondta, zsufolt volt a szombat-vasárnapja. vasárnap este hívott fel. annyira fáradt volt a hangja, hogy arra szavakat sem találtam. egyszer tuti seggbe rúgom, amiért ennyit melózik, és alig foglalkozik magával. de félek hogy nem csak a sok munka miatt volt az a hétvége zsúfolt. valami megváltozott. csak nem tudom mi. de érzem. utálom ezeket a hülye megérzéseket. sajnos a legtöbb bejön. és most is valami más. nem igazán keres. ez sose jelent jót. de igazából nem is tudom mit várok el tőle. hisz nem tartozik nekem semmivel, mármint magyarázattal. de rossz, hogy nem tudom mi a baj, és még segíteni sem tudok. (na nem mintha akkor tudnék, ha tudnám a probléma forrását…) félek, hogy elveszítem. pedig nem is az enyém. és ami nem az emberé, azt köztudottan nem igazán lehet elveszíteni. nah jó… ez kezd túl bonyolult lenni… 🙂 inkább hagyjuk. 🙂 azt hiszem visszatérek kedves angol szótáram mellé, már így is túl sokáig voltam hűtlen hozzá. vár rám, hogy keressem a szavakat az eheti házimhoz… jupííí…. 🙂
bye
